Fiatal Mikulásozás
Mi az a Fiatal Mikulásozás?
Mivel mind jó gyerekek vagyunk, hozzánk minden évben eljön a Mikulás. Ha mégsem találna ide, bebiztosítjuk magunkat, és megajándékozzuk egymást.
November közepén gyűjtjük össze kik azok, akik idén is jó gyereknek gondolták magukat és szeretnének részt venni a mókában. A nevek bekerülnek egy kalapba, és mindenki húz egyet belőle. Fontos szabály, hogy senki sem húzhatja magát, rokonát, párját, stb.
December 6. körül pedig választunk egy szimpatikus csütörtököt, amikorra meghívjuk a Mikulást is. Mindenki az általa húzott személynek készül ajándékkal. Másik fontos szabály, hogy az ajándék mellé vers is jár. A versnek olyannak kell lennie, amely felolvasásából kiderül a megajdékozott személye, valamint az utolsó szava a személy neve (a rímeket ehhez kell igazítani).
A '90-es években igen nagy divatja volt az "Ó, ha tudnék verset írni..." kezdetű verseknek. A prototípus valahogy így hangzott:
Ó, ha tudnék verset írni, írhatnék verset a zúgó patakról, de nem írhatok verset a Patekról!
Ez olyan jól sikerült, hogy még hosszú évekig íródtak ezzel az első sorral a versek.
Ekkor kerül sor a Lámpás Díj átadására is.